Kezdődhet a tavaszi magvetés!
Bár még az idő korai a kertbarátok már alig várják, hogy kiszabaduljanak a kertbe és elültethessék az első virágokat. Ám a magvetést már most is elkezdhetjük és élvezhetjük a kertészkedés minden örömét.
Február végén, március elején már nekiláthatunk a magvetésnek, ültethetünk saláta magot, néhány zöldség magot, vagy az egynyári virágok magjait.
Szerezzük be az idei vetőmagokat, hozzá jó minőségű virág vagy palánta földet, majd kezdődhet a magvetés. A magokat vethetjük sima cserépbe, ültető tálcára, így akár a legkisebb ablakpárkányon is kertészkedhetünk.
Ha profi kertész módjára szeretnénk palántát hajtani, szerezzük be a legújabb kertészeti eszközöket, amelyek ma már nálunk is kaphatók, a csíráztató tálcákat, és mini üvegházakat.
A csíráztató tálcát töltsük meg virágfölddel, majd vessük el a magokat külön-külön a kis rekeszekbe. Majd szitáljunk rá még egy réteg vékony földet, és egy szobai permetezővel nedvesítsük be a virágföldet.
Helyezzük rá a műanyag tetőt, vagy ha mini üvegházat használunk zárjuk le a tetejét, majd tegyük az edényt világos és meleg helyre. Egy két héten belül a magvak kicsíráznak, ekkor távolítsuk el a tetőt, és ha a palánták elérik, a két-három levélpár nagyságot, ültessük át őket nagyobb cserépbe.
A mini üvegházak, amelyek fűtéssel, sőt szellőztető rendszerrel is elvannak, látva biztosítják a növény számára az optimális meleget, ami szükséges a gyors csírázáshoz. így nem kell aggódni, hogy, lesz e elég meleg és pára a magok számára a csírázáshoz.

A magvak csírázáshoz nagyon fontos a jó minőségű virágföld, hiszen a sima virágföld gyakran nem megfelelő így vagy palánta földet vásároljunk, vagy mi magunk állítsuk össze a megfelelő föld keveréket. Ahhoz hogy a föld elég laza és szellős legyen, keverjük össze komposztot, homokot, és rostos tőzeget. A rostálással vagy szitálással kiszűrhetjük a nagyobb darabokat és egy finom laza szemcsés ültető közeget kapunk.

A nedvesítéshez ne használjunk öntözőkannát, mert az hamar kimossa a földet, elég, ha naponta egy szobai permetezővel bespricceljük a földet így elkerülhető a pangó víz kialakulása.
Az ültetéshez használhatunk még tőzegcserepet, vagy kókuszrostból készült ültető közeget is. Így már márciustól vethetünk salátát, cukkinit, szamócát, balkonparadicsomot, hagymát, fűszernövényeket. A hajtató tálcákat és mini üvegházakat elég egyszer megvásárolni, utána minden év tavaszán csak elő kell venni őket, és máris kezdődhet a kertészkedés.
|
Mini üvegházak, csíráztató tálcák több méretben rendelhetők a virágfarmon! >>>>>
|
| Frézia a kertben |
|
| Bővebben... |








Manapság egyre többet hallani a különféle kolloidokról. Létezik arany-, ezüst- és rézkolloid is, melyeknek egyre többet és többet emlegetik gyógyító hatásukat, illetve a szépségiparban való sokoldalú felhasználhatóságukat.



Egy új kutatás szerint a falánkság kezelése nem olyan nehéz, mint amennyira az emberek hiszik.
Mielőtt a gyógyszeres üveghez nyúlunk, érdemes kipróbálni a gyógyteákat, amelyek szinte minden betegségre enyhülést hoznak.
Egy profi kertész minden apró részletet megjegyez mikor hová pontosan mit ültetett, és mikor milyen kerti munkáét végzett el. Ehhez nyújt segítséget, ha vezetjük a kerti naplót!
-15% AKCIÓ -15%



Ha egy gyors epres desszertre vágyik, íme, egy pár perc alatt összeállítható finom epres finomság nyárra.










Hozzávalók: 2 kg érett sárgabarack, 10 teáskanál Polisweet édesítőszer. Időigényes. Elkészítése: A sárgabarackokat alaposan megmossuk, többször váltott vízben addig dörzsöljük, amíg a víz teljesen tiszta nem marad.
Elkészítése: Mosás után 5–6 darabban vágjuk le a szilva húsát a magról, és helyezzük egy ismert űrtartalmú zománcozott fazékba majd kb.10 percig főzzük. 



